Zsanett szüléstörténete 2020.02.14.

Zsanett volt a párjával a tavaly decemberi Komplex Szülésfelkészítőn. Mikor megkaptam a szüléstörténetét, elsőre lefagytam olvasás közben. Csak a nehézségeket láttam benne, és tipródtam, hogy ezt hogyan is adhatnám közre. De aztán újra és újra elolvastam, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ez megint egy olyan szüléstörténet, amit nevezhetünk traumatikusnak, de Zsanett annyira sok mindent lépett meg talpraesetten benne, dacára hogy ez volt élete első szülése, és utólag is annyira kihozta belőle a maximumot, hogy végül úgy döntöttem, kozmetikázás nélkül közre kell adnom. Megint csak felhívnám a figyelmeteket, hogy csak igazán erős lelkű kismamák olvassák el. Van benne toxémia, pánik, ballonos méhszájtágítás, túl sok oxitocin, félresikerült epidurál, gátsérülés, hál 'istennek császár nem, hanem végül egy hüvelyi szülés, minden megpróbáltatás ellenére.

És szeretném veletek azt is megosztani, hogy nálam Zsanett története volt az utolsó csepp a pohárban, és ezentúl a szülésfelkészítőkön egy kicsit többet fogok beszélni nektek az otthonszülésről, dúlás szülésről. Az Alapítvány részéről fogalmazódik egy levél is a kórházak felé a háborítatlan természetes szülésélmény érdekében.

Köszönöm, Zsanett, hogy nem tűntél el, hogy megosztottad velünk a szüléstörténetedet. Kívánom, hogy a feldolgozás maradéktalan legyen, és a következő babáddal megéld a háborítatlan természetes szülés élményét. Sok boldogságot kívánunk! Kárpótoljon Levente és az anyaság rengeteg öröme sokszorosan!! :)

"Kedves Éva,

Bár február közepére voltam kiírva, de már január végén megszületett kisbabánk, Levente.

Valószínűleg ez is egy olyan történet, amit cenzúrázni fogsz itt - ott, egyébként bármilyen formában és bárhol közzé teheted, mert remélem, hogy erőt is lehet belőle meríteni, nem csak borzongani rajta. Hosszú lesz.

A január már állandó ügyeletekkel telt, volt minden, gyulladások, keményedések, egyszer egy beindult és spontán leállt koraszülés féle is a 33. Héten. Majd múlt hét előtti szombaton este rosszul lettem, vizesedés,magas vérnyomás (170/120).azonnal sejtettem, hogy ez bizony toxémia. Így is volt, befektettek 1 éjjelre, de szerencsére rendeződni látszott, így hétfőn hazajöhettem. Kedden este ismét kezdődött elölről, így szerda reggel anyukám bevitt a kórházba, hogy kérjünk vérnyomás gyógyszert, azt hittem, csak ennyi fog történni. A vizsgálat előtt megtudtam, hogy az orvosom külföldön van, szülésznőt pedig én nem fogadtam. Az ügyeletes orvos megvizsgált, és közölte, hogy azonnal császár, mert órákon belül görcsölt vagy sokkot kaphatok. A baba viszont egyelőre stabil és jól van. Én itt összeomlottam, sírógörcsöt kaptam, tagadni kezdtem, hogy ez itt és most nem történhet meg. A ctg közben 5 perces spontán fájásokat mutatott végig, tehát úgy éreztem, valamit beindított a babám. Jöttek, hogy írjam alá a papírokat, és kezdenek előkészíteni. Még mindig sokkban közöltem, hogy kérek fél órát, addig semmit nem írok alá. Közben igyekeztem gondolkodni józan ésszel. Eszembe jutott, hogy esetleg indíthatnának a műtét helyett, 1 ujjnyira nyitva voltam, voltak fájások, így nagyon bíztam ebben. Lehívtuk a főorvost, ahol előadtam a kérésem. Csodák csodájára azt mondta, legyen, de nagyon szigorú határok lesznek. Elfogadtam. Egy óra múlva feltették a ballont, és lepihentem, igyekeztem megnyugodni, hogy talán a krízisnek vége, és hihetetlen boldog voltam, hogy sikerült elérnem az indítást, ami a 2 rossz közül számomra a kisebbik volt. Büszke voltam, hogy sokkos állapotban sem hagytam magam, kiálltam magunkért. A ballont 6 órakor vették ki, és burkot repesztettek. 4 ujjnyi voltam ekkor. Innen mentünk a szülőszobára, ahol engem sajnos meglepetésként ért, hogy bekötik az oxitocint... A rettegett oxitocint, amiről olyan sok szó esett a felkészítődön is. De ugye itt már nem visszakozhattam, hiszen az állapotom miatt nem volt idő várni a burokrepesztés következtében esetlegesen fellépő spontán vajúdásra. Így igyekeztem kihozni a maximumot a helyzetből, a francia ágyon összebújtunk a férjemmel, kellemes zavartalan környezetben, és pozitív megerősítések hanganyagot hallgattunk, pihentünk. Közben megbeszéltem a babámmal, hogy amennyiben tud, tartson ki, hiszek benne, hogy a szíve bírni fogja. Ez egy szép időszak volt. Rá egy órára indultak a fájások, körülbelül éjfélig szépen át tudtam lélegezni, leginkább szappanbuborék fújással. Ekkor volt egy vizsgálat, ami iszonyúan fájt (tágítani próbáltak?), és elhangzott, hogy a szülés nem halad, fájásgyengeség. 130-ról 160-ra emelték az oxit, és perceken belül beütött a viselhetetlen fájdalom... Próbáltam a kádat, nem volt jó, és azonnal eldöntöttem, hogy kérem az edát, mert ez még jó sokáig tart, én pedig sajnos már csak kiabálni tudtam, ami gyorsan fárasztott, és féltem, hogy elfogy az erőm. Sajnos az eda előtt le kell folyni 2 infúziónak, közben gond volt a branüllel, újat szúrtak, közben másfél óra telt el már 2 perces fájásokkal, üvöltve. Jött az orvos, hogy rövidek a fájások, ez így nem jó. Könyörögtem, hogy míg jön az eda, állítsák le az oxit, mert el fogok ájulni. Megtették. Megkaptam az edát, ami elvett minden fájdalmat, egy megváltás volt. Bele bele aludtam, bár iszonyúan remegtem tőle, közben feltűnt, hogy már 5 percenként nézik a ctg-t... Gondoltam, hogy valami baj van. Esik a szívhang. Ekkor azt hittem, hogy visznek a műtőbe, elfogadtam magamban, és megköszöntem a babának, hogy eddig kitartott. Hirtelen 10 percen belül elmúlt az eda hatása, de csak a fájást éreztem, a testem egyáltalán nem. Ekkor jött az orvos, vizsgálat, eltűnt a méhszáj, kellene nyomni, ha jön a tolófájás. Viszont én ugyanazt a fajta fájást éreztem, mint eddig, nem volt tolási inger, és továbbra sem éreztem a testem, ahová nyomni kellene. Mondták, hogy látni a fejét. Közben kőfejtőben hárman fogtak le, annyira vergődtem és dobáltam magam, miközben az ájulás szélén voltam ismét. Az orvos nekilátott, hogy könyökkel kinyomja a babát, ekkor már 3 fájás lement úgy, hogy nem tudtam nyomni. Ettől a fájdalom újabb szintet ütött meg, viszont néhány nyomás alatt kint volt a baba. Persze jócskán metszettek, és a gyors kinyomástól még további helyeken is repedtem, 50 percig varrtak össze, ami nagyon fájt, közben többször éreztem, hogy távolodik minden, el fogok ájulni. Közben sírtam, és öleltem a csodálatos, erős, kitartó babámat. Az aranyóra utána folytatódott, én sajnos az ájulással küzdöttem folyamatosan, utána meg 2 újabb óráig nem tudtak átvinni az osztályra, mert nem bírtam felkelni ülő helyzetbe. Meg órákig nem tudtam úgy igazán a babával foglalkozni, lezuhan az összes értékem. Viszont lassan beindult az én saját oxitocinom, és minden könnyebb lett. 37+1 napra, 49 cm-rel és 2770 grammal, tökéletes értékekkel, kiváló Apgarral, ügyesen szopizva az első naptól érkezett hozzánk Levente baba. Az élmény nekem egyszerre erőt adó és traumatikus, de örökké boldog leszek, hogy kiálltam magunkért. Köszönöm, hogy megoszthattam.
Zsanett"



Kövess minket a Facebook-on!